Ma egy éve ilyenkor már a kórházi ágyamban feküdtem és vártam, hogy betoljanak a műtőbe. Tele voltam kérdésekkel, aggodalommal. Vajon jól döntöttem? Vajon túlélem? Ugye nem fog elmenni a hangom?Ugye nem lesz semmilyen negatív következménye a műtétnek?Vajon el fogok hízni? És még sorolhatnám őket.
Ez egy nagyon komoly döntés volt részemről, amelyet meghoztam, hiszen hatással van a jövőbeli életemre.

Nézzük miben is változott meg az életem:
Minden egyes reggel avval kelek, hogy beveszem a gyógyszereket, ami után min. 30-45 percig nem lehet enni, inni. Már ez egy nagy változás volt számomra, mert én kávé nélkül nem tudok felkelni.
Valahogy beállt a szervezetem arra, hogy hajnali fél 6-kor felébredek, félálomban beveszem a gyógyszert egy korty vízzel és még visszaalszok kb 1 órára. Addig szépen felszívódik a gyógyszer.
Délelőtt igyekszek más vitamint, gyógyszer már nem bevenni, nehogy rontsa a felszívódást. A vas tablettával különösen vigyázni kell. Azt mindig este vettem be, amikor szükséges volt, hogy szedjem.

Amit még észrevettem magamon, hogy jobban bírom a meleget. A lábfejem és a kezem régen is mindig hideg volt, de most még fázósabbak. Ezt egyáltalán nem élem meg problémának, mert szerintem sokkal rosszabb volt, amikor már 30 fokban úgy éreztem, hogy nem bírom és a nyári 37 fokoktól mindig előtte rettegtem. E tekintetben mondhatom, hogy ez egy jó döntés volt. Inkább fázom és öltözöm fel jobban, mint hogy úgy érezzem, hogy nem kapok levegőt és mindjárt meggyulladok.

Súlyban egyáltalán nem híztam. 48 kg voltam és kb annyi is vagyok.

Ami abszolút pozitív változás, hogy sokkal, de sokkal energikusabb vagyok. Kiszámíthatóbb a teljesítményem, mert jobban bírom a stresszt. Természetesen továbbra is megtámogatom a szervezetemet vitaminnal (Magnézium, B-komplex, D vitamint, stb), de régen ezek mellett is voltak kilengések. Egy-egy húzósabb munkahét után teljesen kikészültem.

A hormonszintem januárban beállt a megfelelő szintre. Meg van az a gyógyszermennyiség amit szednem kell és azóta minden rendben van.

Alapvetően azt mondhatom 1 évvel a műtét után, hogy nem bántam meg, hogy kivetettem a pajzsmirigyemet. 9 éven át működtem túl, ami borzalmas sok rossz dolgot jelentett. A műtét óta normális életet tudok élni és azon az egy dolgon kívül, hogy életem végéig gyógyszerrel kell élnem, más hátrányát nem érzem ennek a döntésemnek. Remélem ez továbbra is így marad a jövőben is.

A TÖBBI RÉSZ IS KÖVETKEZIK: Terike.