Vízkereszt ünnepének története.

Január 6-án tartja a nyugati kereszténység – főleg a katolikus egyház – a vízkereszt, más néven a három királyok, vagy megint más néven a napkeleti bölcsek ünnepét, amely az egyik katolikus főünnep, ez után kezdődik a farsangi időszak.

A keleti kereszténység a Julián-naptár szerint, 13 nappal később ünnepli a vízkeresztet, mivel január 6., illetve 7. a keleti kereszténységben a karácsony. A vízkereszt ünnepének hivatalos neve görög-latin szóval epifánia, pontosabban Epiphania Domini, azaz magyarul Urunk megjelenése. A magyarban használt vízkereszt elnevezés az ünnep szertartásából, a vízszentelésből származik. Ez az ünnep a karácsonynál régibb, és a karácsonynak a IV. század vége felé végbement általános elterjedése előtt azt is magában foglalta, jelenleg a karácsonyi ünnepkör zárónapja.

Az epifánia ünnep tárgya Jézus Krisztus megjelenése volt általában, azaz születése, majd a napkeleti bölcsek eljövetele a kisded Jézushoz, Jézus megkereszteltetése, isteni küldetésének megnyilatkozása a Jordán folyónál, és csodatévő hatalmának első megnyilatkozása a kánai menyegzőn. A IV. századtól Jézus születésének ünnepe, a karácsony különálló ünneppé vált, így a vízkereszt azóta a következő három jelentést tartalmazza: a napkeleti bölcsek eljövetele, Jézus megkereszteltetése és Jézus csodatétele a kánai menyegzőn. Az epifánia kifejezés a római császári udvarból ered, abban a jelentésben, hogy az uralkodó ünnepélyesen bevonul egy városba, kinyilvánítva hatalmát és pompáját.

Teológiailag az epifánia értelmezése a következő: Jézus Krisztusban Isten jelent meg az emberek igazi Megváltójaként. Az ünnep liturgiája Jézus hármas megjelenéséről emlékezik meg. Az epifánia első, egyben legjellegzetesebb, legszínesebb jelentése a három királyok, más néven a napkeleti bölcsek érkezésének ünneplése. A három királyok azok a férfiak, akik – Máté evangéliuma szerint – a betlehemi csillag által vezéreltetve keletről Judeába jöttek, hogy a zsidók újszülött királyának hódolatukat kifejezzék. Először Jeruzsálemben keresték a kis Jézust, majd Heródes király Betlehembe utasította őket; itt meglelték a kisdedet, és aranyat, tömjént, mirhát ajándékoztak neki.

Nevüket az evangélium nem jegyezte fel, sem azt, hogy hányan voltak, és honnan jöttek. Az evangélium mágusoknak nevezi őket, vagyis olyan tudósoknak, akik a természet titkainak kutatásával és csillagászattal foglalkoztak, innen a napkeleti bölcsek elnevezés. Régi hagyomány szerint hárman voltak, a 8. századbeli Beda a nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

A szír források az egyik mágust Gudophoremnek nevezik, őt sokan azonosítják Goudopharesszel, a pártusok hatalmas királyával, akit a legenda szerint Szent Tamás apostol keresztelt volna meg. Különböző vélekedések vannak arra nézve, honnan jöhettek, többnyire az Eufrátesz közelében fekvő tájakat, Arábiát, Perzsiát emlegetik. A három királyok ünnepe a kinyilatkoztatás örömünnepe, Jézus nyilvánosság elé lépésének a misztériuma. Egészen eddig az eseményig a Megváltót csak a választott nép kis csoportja ismerte: Mária, József, a pásztorok és Betlehem lakói, ekkor viszont megjelenik, megnyilvánul a pogány népek, a távoli világ számára is. A három királyok hálás témául kínálkozott főként a festőművészetnek, a keresztény ikonográfia ezáltal színpompás, egzotikus keleti ábrázolásokkal gazdagodott. Jellegzetes ilyen alkotás például Dürertől a Három királyok és Ferenczy Károly hasonló témájú műve.

A vízkereszt második evangéliumi története a következő: amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ott Keresztelő Szent János megkeresztelte őt, ettől kezdve tanítani kezdett. Jézus megkereszteltetésének emlékére keleten ezen a napon osztották a keresztség szentségét, és áldották meg a vizeket, főleg a Jordánt és a Nílust. Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzőn, első csodatételeként, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlása végett a vizet borrá változtatta. A házszentelés szertartása emlékeztető a kánai ház megszentelésére Jézus jelenléte által.

Az ünnepi népszokások közé tartozik a háromkirályjárás hagyománya, amely a napkeleti bölcsek látogatását idézi fel. E három alakot csak gyermekek személyesíthetik meg, a betlehemezés mintájára. Legfőbb kelléke a csillag, mert a három királynak csillag mutatta az utat Betlehembe. A házszenteléshez kapcsolódó népszokások a leányok jövendőbelijére, férjhez menetelére vonatkoznak. Vízkereszt napján szokás volt a szentelmények hazavitele és a házszentelés, ennek során a pap a házszentelés évét és a Jézust meglátogató három napkeleti bölcs nevének kezdőbetűjét írta fel a bejárat fölé szentelt krétával. A vízkereszti népszokásokból mára már leginkább csak annyi maradt, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.